2010. március 16., kedd

A fájlmegosztás legalitása

Spanyolországban eddig is teljesen máshogy tekintettek a fájlmegosztásra jogi szemmel, mint Európa más országaiban. Erre legfrissebb példa egy március 12-én kihirdetett bírósági ítélet, amely egy torrentoldal fenntartójának tevékenységét legálisnak mondja ki.

Az elmúlt években több hasonló eset történt, amikor a jogászok fájlmegosztó magánszemélyek elmarasztalását követelték, de a spanyol bíróságok a törvényekre hivatkozva kimondják: amennyiben az illetőnek nem származik anyagi haszna a védett tartalom megosztásából, nem ítélhető el szerzői jogok megsértéséért.

A legutóbbi ügyben egy vendéglős ellen indult eljárás, aki főként eDonkey linkeket kínált az oldalán. Az SGAE zenei jogvédő szervezet perelte be még tavaly májusban, és követelték az oldal azonnali bezárását. A vendéglős, Jesús Guerra azzal védekezett, hogy oldalán nincsenek reklámok, ő csak linkeket kínál.

A végső ítéletben az áll, hogy ha valaki jogvédett tartalomhoz vezető linkek listáját kínálja, az nem tartozik sem a terjesztés, sem a másolás, sem pedig a közzététel kategóriájába, ezért teljesen legális tevékenység. Arra sem találtak bizonyítékot, hogy Guerrának anyagi haszna származott volna belőle.
Forrás: IT Café

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése